A 3. évezred egészsége



Fejlesztés alatt


Egészségkoncepció váltás kell!

Andy Grove, azaz, a magyar származású Gróf András, az Intel egyik alapító egyénisége vetette föl a "stratégiai inflexiós pont" fogalmát. Ennek lényege, hogy egyszer csak a dolgok úgy változnak meg, hogy tovább már ugyanazon a módon nem lehet túlélni a hatásaikat. Hacsak nem készülünk föl rá, és időben nem vesszük észre a változások irányát, nem elemezzük ki a probléma okait, és nem hozzuk meg az új helyzet megoldására szükséges intézkedéseket. Nos, a világ egészségügye éppen a harmadik évezredre váltás idején indult el veszélyesen a bukás irányába, válaszút elé került. A probléma a társadalomra leselkedő más veszélyekkel együtt különösen súlyossá válhat. Szükség van a helyzet objektív elemzésére és ez alapján -- vélhetően az egész társadalomra kiterjedő modernizálás részeként -- új egészségkoncepció kidolgozására.

Az emberek egészségének a megőrzését a harmadik évezredtől kezdve két fő tényező veszélyezteti:
* a túlnépesedés, valamint
* a várható életkor drasztikus növekedése.

A túlnépesedés elvileg még nem volna akkora baj. Ez a korábbi egészségpolitikai szisztéma szerint csak a népességgel arányosan több intézményt és gyógyító személyzetet igényelne.

A várható életkor növekedése -- amit, negatív felhanggal, a társadalom elöregedéseként aposztofálnak sokan, -- nem az eddig megszokott arányokban igényli az egészség menedzselésre fordítandó erőforrásokat, hanem hallatlan mértékben növeli az improduktív szférát, amit a produktív szféra a jelenlegi alapelvek mentén rohamosan képtelen lesz eltartani.

A népességszám növekedése vélhetően magától is csökkenni fog. Az általános tapasztalat, hogy a civilizáció benyomulása a fejletlenebb világrészekbe, mindig az utódnemzés drasztikus csökkenésével jár. Egyes fejlett régiókban már aggasztónak is vélik ezt a jelenséget, de ha az életkor növekedéssel kombináltan vizsgáljuk a problémát, akkor talán nem kellene erőlködni föltétlenül az utódnemzés szorgalmazásával. Akár jó száz évig sem! A fejletlenebb régiókban viszont érdemes volna akciót szervezni a népességszám lassabb növekedése érdekében. Megfontolandó, hogy a Föld nevű bolygó nem tud biztonságosan eltartani ekkora népességet. Más kérdés, hogy a fejlettebb régiók pazarolják a leginkább a földi erőforrásokat, de ezt most hagyjuk.

AZ ÖREGSÉG NEM SZÉGYENLETES DOLOG!
Mi legyen a várható életkor növekedésével? Nos, amit azonnal le kell szögezni, AZ ÖREGSÉG NEM VALAMI SZÉGYENLETES ÉS AGGASZTÓ DOLOG! Bele kell nyugodni, hogy a civilizáció pozitív hatásai egyre magasabb életkorig tolja ki az emberi test erőinek az elfogyását, köznapi szóval a halált. Az emberi genomba, a petesejt magjának a DNS-ébe, pedig, egyes kutatók véleménye szerint, átlag 120 éves várható életkor van beprogramozva. Továbbá, a (természetes) halál virtuálisan mindenkit 120 éves korában ér el, ez azonban jelentősen kisebb effektív, azaz, tényleges életkorban következik be. Függően attól, hogy az egyén milyen erősen égette a gyertyáját, ahogy mondani szokták, vagy égettették vele az életkörülményei.

Az életkor meghosszabodásának a fő problémája a következő. Ha netán elérnénk az effektív életkorral a virtuális 120 éves potenciális lehetőségeinket, akkor hogy kéne berendezni annak a 120 évnek az emberileg elfogadható megélését? Egyrészt át kell rendezni az életszakaszokat, másrészt lehetetlen, hogy az aktív (értsd: nem nyugdíjas) életszakasz csak feleakkora, mint a passzív. Aligha képzelhető el olyan hatékony anyagi termelés, ami ezt finanszírozni tudná. Az anyagi problémákon túl jönnének az etikai problémák: a hosszú passzív időszak hogyan tehető emberileg értékessé? Egy szociális otthonban kell végignézni a világ összes szappanoperáját? Végül, de nem utolsó sorban, vajon a társadalomnak a nagyobb, mint a fele az egészségügyben fog dolgozni? Mert a magasabb életkor, a korábbi egészségpolitikai elvek mentén, hatványozottan szaporítaná a súlyos egészségkárosodással küszködők számát.

Az anyagi termelés, pedig, az életkor növekedésével egyre kevésbé tudja kivonni magát abból, hogy ne közvetlenül vegye kézbe az aktív, neki dolgozó emberek egészségének a menedzselését. Saját érdekében nem bizhatja össztársadalmi ellátó rendszerekre, amelyek működésének a vezérlésére nincsenek elegendő eszközei. Ettől függetlenül, persze, egy általános egészségügyi hálózatot is folyamatosan támogatniuk kell, főként az inaktív állományúak miatt, bizonyos egészségügyi funkciókat pedig tanácsos is független egészségügyi intézményekre bízni.

TÖBB AKTÍV SZAKASZOS ÉLETPÁLYA MODELL
A hosszabb várható életkor fölveti a TÖBB AKTÍV SZAKASZOS ÉLETPÁLYA MODELL kidolgozását. Ennek figyelembe kell vennie, hogy a fiatal korban a képzési szakasz egyre hosszabb, hovatovább a 30 éves kort (az ősember várható életkorát!) is eléri az egyén, mire kellően alapos képzettséget szerez. Főként, ha a minimális szakmai gyakorlatot is fontosnak tartjuk, hogy a megszerzett alapképzettség ne menjen veszendőbe.

BOLDOG, FELHŐTLEN IFJÚKOR?
A probléma leginkább a fiatal nőket érinti, akik emiatt el kell, hogy halasszák a gyermekszülést, egy kezdő karrier folytán (ez a jelenség a mai magyar társadalomban is jellemző, az ide betörő multik sok fiatal hölgyet tettek egyedülállóvá és gyermektelenné, amiért ma már nem biztos, hogy annyira hálásak, lévén, hogy a szülés elkezdése ilyen későn már nagy rizikó a gyermekre). Nos, ez az ifjúkor emellett a dühöngő ifjuság korszaka is, amit már több publicista ostoroz világszerte: ezek a mai fiatalok nem akarnak szülni, csak diszkóznának, meg bedrogoznak stb. Nos, nekik éppen elég nagy teher manapság a megfelelő szintű képzettség megszerzése, nem lehet tőlük elirígyelni a kikapcsolódás lehetőségét. Ennek az életszakasznak a koncepcióját is újra kéne tehát gondolni.

AKTÍVLÉT A jelenlegi életpálya koncepció szerint az aktív tevékenységre alig több, mint 30 év jut. Ennek a korosztálynak kellene eltartani a társadalom minden tagját. Ráadásul a munkanélküli és általában a nem termelő munkaképes korúak relatíve magas aránya komoly veszteséget jelent. A fenntartás terhe tehát egyre szűkebb kör, egyre intenzívebb, vélhetően egyre megerőltetőbb, egészségtelenebb munkájára hárul. Ennek ékes példája, hogy a magyar népességben éppen a munkaképes korosztályban mutatkozik a legerősebb egészségromlás. Logikusan!

Máshogy kell alakulnia a jelenlegi társadalom modellben az aktív korosztályból kieső idősek társadalmi kapcsolatainak ahhoz, hogy részt vehessenek a megnőtt életkor miatt felmerülő többlet erőforrások előteremtésében. AZ ÖREGEK, TEHÁT, ÉPPEN OLYAN FONTOSAK LESZNEK A TÁRSADALOM EGÉSZSÉGES MŰKÖDÉSÉHEZ, MINT HAJDAN, AMIKOR A TÁRSADALOM BÖLCSEIKÉNT TARTOTTÁK FONTOSNAK ŐKET. Most azonban az anyagi termelésben is újra szerepet kell kapniuk, igaz, az életkori sajátosságokhoz illeszkedő megoldásban. Az "öregkor" vélhetően több szakaszra fog bomlani. Már ma is megkülönböztethető a korai, még hagyományosan is munkaképesnek számító korszak, a szellemileg még elfogadhatóan jól produkáló korszak, és az életpálya vége.

MUNKÁSLÉT, SZABADLÉT, VÁLTAKOZVA
A jövő, hosszú életkorral jellemzett, társadalomban az idősebb korosztálynak aktívan be kell segítenie a fiatal, ma EGYEDÜL munkaképesként kezelt korosztálynak a javak előteremtésében. A szakszervezeti mozgalmak által az elmúlt két évszázadban kiharcolt AKTÍV és NYUGDÍJAS bináris alternatíva helyett teljesen új koncepció szerint, munkás- és szabad korszakokra kellene osztani a 30-tól akár 100 évesig terjedő, bármely szinten munkaképes életidőt (és ez a szakszervezeti mozgalomra kemény, felelősségteljes új feladatot ró, lázongás helyett nekik kell kidoglgozniuk a reális és a társadalom minden rétegének elfogadható koncepciót!). Bizonyos aktív teljesítmény alapján, egy ember, kapjon bizonyos mennyiségű szabadságot (mert, ugye, a művészeknek, tudósoknak és más tótumfaktumoknak járhat alkotó szabadság -- hát, csak ennek az általánosítása merül föl, és egy szűk kasztnak kialkudott, nem túlságosan igazságos monopóliumot meg is szüntetne). Ezzel akár a munkanéküliség is kiváltható volna, ami morálisan is más emberi létet jelentene az érintetteknek. A szabadlét időszakok részben pihenésre, részben az egész életen át felmerülő képzés, átképzés, esetleg önképzés, életpálya korrekció stb. céljaira használhatók.

Tulajdonképpen már manapság is megjelentek olyan esetek, amelyek a korosztályok közti együttműködésre adnak példát. Ilyen annak az édesanyának az esete, aki béranyaságot vállalt, és leányának a gyermekét hordta ki, szülte meg, míg a leány az életpályájának a fontos szakaszát vitte sikerre, bár ez nem biztos, hogy a legtökéletesebb példa. Az jóformán hétköznapos, hogy a magasabb korosztályok lépnek vissza aktív állományba, hogy a gyermekeik átképzésére megteremtsék az anyagi alapokat. Mindezek olyan spontán jelenségek, amelyeknek a tudatos társadalomépítés részévé kellene válniuk évezredünk kihívásaira adott megoldásokkal.

Ezek után nézzük a követendő egészségpolitikát!

Mi legyen hát az egészséggel a 3. évezredben?

Legyen a központban az EGÉSZSÉGES EMBER, ne a BETEG! Könnyebb az egészséges állapotot fenntartani, mint a már megromlottat helyreállítani, orvosokkal meggyógyíttatni.

Ezt elvileg mindenki tudja, a jelenlegi egészségügyi politika még sem ezt preferálja. Betegeket gyárt, hogy aztán az okozott problémákkal hősiesen megküzdhessen. Sőt. Eleve arra számít, hogy előbb-utóbb minden "renitens" egészséges úgyis csak bevonul az ügyfélkörébe. Mivel az idős korban a szervezet tényleg kopik, és a tüneteket BETEGSÉGKÉNT deklarálják (talán meg kéne különböztetni a gyengébb egészségromlást a betegségtől, nemde?), a növekvő életkor egyértelműen hatalmas üzletágként jelentkezik a jövő egészségügyének, ha a jelenlegi egészségpolitikai koncepció marad. Csak el kell olvasni a legutóbbi magyar 10 éves egészségpolitikai koncepciót. Nevetséges! (Egy szónál bővebb véleményem is ugyanez erről a pamfletről, sztereotípiák hangzatos szecskája.) A hosszabb életkor miatt azonban a jelenlegi koncepciójú egészségügy sajnos minden bizonnyal "túlnyerné magát". Finanszírozhatatlanul.

Az egészség folyamatos megtartása főként a munkaadóknak fontos. Ezért a hosszabb élettartam miatt megnövekvő egészségmegtartási feladatokból ki kell venni a részüket. Nehéz is lenne a munkahelyeket összekeverni az egészségügyi szolgáltatási rendszerekkel úgy, hogy azok működését nem a munkaadó felügyeli. Ez lényegében az üzemorvosi rendszer visszaállítását veti föl, de a probléma sokkal bonyolultabb. Az üzemorovos nem fog munkahelyi tornákat, vagy relaxációs gyakorlatokat vezényelni. Megtervezéséhez, előírásához és ellenőrzéséhez viszont szükség lesz rá. És jó, ha a cég célszerűen sajátmaga szerzi be a munkásai egészségét megóvó eszközöket, nem az állami potyára vár. Kivéve a ritkább szűrővizsgálatokhoz szükséges műszereket. És még egy sereg további teendő és eszköz merül fel, hogy ne csak jó szerszámokkal és tudással, hanem egészséges, nagy munkakedvű, alkotóképes munkaerővel gazdálkodhassanak a munkaadók. Még egyszer hangsúlyozandó, hogy ez nem helyettesítheti az általános egészségügyi ellátást, amiért továbbra is kell fizetni a közösbe, munkaadóknak és dolgozóknak egyaránt, de a mértékeket valószínűleg alaposan újra kell gondolni. A munka frontján működők társadalmi érdekszervezeteivel közösen.

A korábbi évezredek gyógyítási koncepciója persze meg kell, hogy maradjon. Főként olyan esetek megoldására, amikor minden egészségmegőrzési igyekezet kisiklik egy embernél. Ezek a balesetek, a fertőző betegségek, hajlamból eredő egészségromlások, amelyeket ilyenkor tényleg BETEGSÉGNEK nevezhetünk. És ezekkel természetesen szakembereknek (orvosoknak, képzett gyógyászoknak, ápolóknak) kell foglalkozni. A gyógyítási technológiákat és eszközöket is tovább kell fejleszteni, de mindig ott lebegjen a kutató szeme előtt, hogy milyen megelőzési lehetőségek volnának, amivel csökkenteni lehet a betegségig eszkalálódó esetek számát. A kutatások ilyen irányú promocionálása egyébként a probléma alfája és omegája lehet. Ne csak az utólagos gyógyászati kutatások hozzanak hasznot a kutatóknek, mert akkor fütyölnek az egészre, a lózungok csak halott malasztok maradnának. És, nemcsak a gyógyszergyártó lobbira kell kénköves tüzet zúdítani, ami még kontraproduktív is lehet, hanem a megelőző technológiák fejlesztését támogatni hatékonyan!

Mert rendkívül fontos szerepet kell kapniuk a 3. évezred egészségmegőrző stratégiájában olyan új eszközök és módszerek elterjesztésének, amelyek csökkentik a megbetegedési lehetőségeket. Pár ilyen már ismert eszköz, anyag vagy módszer: * pulzáló mágneses sejtregenerációs (MCR) eszközök és módszerek, * a víz speciális allotróp és izotópos módosulatait használó technikák (könnyű víz, energetizált vizek -- ezeket még alaposan ki kell ismerni -- még a hatásosságukat is megkérdőjelezve, viszont a víz biztosan a legfontosabb életelem, és nehogy mán mindent tudjunk róla!), * lézerterápiák, * ezüst és más kolloid oldatok (univerzális mikroba ellenes tulajdonság, a magyar kolloidika szerintem élenjáró, érdemes volna kutatni nálunk is ezt a témát), * tejsavbaktériumok a bélflóra helyreállítására, karbantartására, * véralkotórészek alkalmazása egészségvédelemre és helyreállításra (ez egy rákellenes gyógyszerrel kapcsolatosan bukkant föl, de a lehetőségei nyilván még koránt sincsenek föltárva, különösen a megismert sok összetevő együtthatásainak a megvizsgálása hozhat még sikereket), * továbbá, csak így: * Bioptron, * CellAdam, * Naksol , * Pethő Intézet stb. Persze, a határainkon túliak is fontosak.

A 3. évezred egészségtechnológiai kutatásait ugyancsak új koncepcióval kell vezetni. A korábbi évezredek analizáló, majd szintetizáló technológiái egyrészt a rengeteg megvizsgálandó összetevő miatt kivihetetlenül hosszú ideig tartanának. Továbbá, mivel a természetben minden mindennel összefügg, a sterilen kiszeparált tényezők hatásainak elemzése olykor szinte értéktelen a tényleges életfolyamatok szinergikus összhatásai miatt. Ez ugyan nehezebb lesz, de meg kell kezdeni a komplex közegben végzett integrált elemzések módszereinek a kifejlesztését, hogy a valós körülmények közti hatásokat is ki lehessen elemezni, az egészség megtartásához vagy a megromlott állapot gyógyításához szükséges paramétereket meg lehessen találni. TALÁN LE KELLENE SZOKNI A SZINTE CSAK PEJORATÍVAN, SŐT, HANYAG ELEGANCIÁVAL HASZNÁLT MELLÉKHATÁS koncepcióról. EGYÜTTHATÁSI ESETEKET, és/vagy POZITÍV-NEGATÍV MELLÉKHATÁSOKAT kellene hangya szorgalommal földeríteni és egyre pontosabban dokumentálni. Az egyetlen szál, kiherélt szer vagy módszer stb. HATÁSMECHANIZMUSA, vélhetően, nem lesz elegendő a jövő egészségproblémáinak a legyűréséhez!

Hangsúlyozni kell: ITT NEM ALTERNATÍV TECHNOLÓGIÁKRÓL VAN SZÓ! A jövő, a 3. évezred egészségmegóvó technológiáinak a gyökereiről beszélünk. Amelyek, részben átfedőleg, használhatók a betegségek gyógyítására is, többek közt a pozitív mellékhatásaik és együtthatásaik miatt (pl.:MCR). A betegségek gyógyításánál beváló (tényleg) alternatív módszerek viszont esetleg szintén beválhatnak a megelőzésben is. A több évszázados carlsbadi sós salaktalanító kúra nyilván nem vált korszerűtlenné ma sem, de sajnos szinte elfeledtük. Helyét újra meg kell találni, kombinálva a 3. évezredi eredményekkel, esetünkben például a bélflóra gyors helyreállítását biztosító, nagy adagos, fajtiszta, megnövelt ellenálló képességű baktérium tenyészetek beszedésével.

A GYERMEKKORI MINTA! A legfontosabb volna a koncepció váltás az egészségvédelmi oktatásban. Kora gyermekkortól el kell kezdeni arra nevelni a gyermekeket, hogy miként tudják megóvni az egészségüket. Nem csak fogpaszta és fogkefe akciókra volna szükség, hanem az iskolában elvégezhető egészségvédő gyakorlatokra is (a torna ürügyén tartott ugra-bugrálás nem elegendő, sőt, ronthatja a helyzetet, amire, persze, nem a fölnemtés a gyógyír!). Ehhez eszközhátteret és tananyagot is biztosítani kell. Sőt. A szülőket is tovább kellene képezni (mert ők ezt még nem tanulhatták), akár már a bölcsöde és óvoda korszakában. A védőnők már a terhesség alatt is sok hasznos tanácsot adhatnának az utód minél egészségesebb születéséhez és neveléséhez (adnak már ma is, de, ugye, lehet ezt még fokozni?).

DEMOKRATIKUSABB EGÉSZSÉGÜGYET! Fel kell számolni az egészségügy évezredes feudális hierarchiáját! Amelynek lényege a magasabbrendü ORVOS és az alárendelt BETEG kasztosodás. Egyebek közt a nagy fehér varázsló utód ORVOS társadalom érdekében. Az orvosok se tudják ugyanis megvalósítani a szakmai törekvéseiket a szárnyaikat lenyesegető hierarchikus korlátok miatt. Ami ennél rosszabb, rendkívül korlátozza őket a legkorszerűbb egészségtechnológiák megismerésében, ami a társadalom egészségállapotát veszélyezteti. Erre, sajnos, rengeteg példát lehetne sorolni. Itt csak egy égbekiáltót nézzünk meg!

A Magyar Tudományos Akadémia volt elnökének, hajdani fizikus szemináriumvezetőmnek, egy magyar akadémikusnak, fél tüdejét ki akarták belezni az orvosok, rákgyanú folytán. Szerencsére egy hajdani évfolyamtársam, és laborgyakorlati mérőpárom (hogy kombinál az élet!), tehát, szintén egy fizikus, ezt megtudta, és az országban nála telepített egyetlen korszerű műszerrel kimutatta, hogy nem rákos elváltozásról van szó. Az orvosok nem is tudtak erről a műszerről, pedig a saját klinikájukon volt ott a világ egyik legkorszerűbb diagnosztikai eszköze. Vagy nemtörődömségből, vagy szakmai nihilizmusból, vagy a hierarchia blokkoló hatása miatt. Az utóbbi hatás a legvalószínűbb, mert az képes kiölni, a még oly újra fogékonyakból is, igen gyorsan, a törekvésnek még a szikráit is. És ez abnormális. A tudomány mai sebessége mellett pedig tarthatatlan. És egy akadémikusról volt szó. Mi történik akkor Normál Albert, közönséges állampolgár esetén? No comment. Illetve mégis. Mit érnek az orvoslátogatók? Egyoldalúan tájékoztatnak. Arról, ami profitot termel. Továbbá a diagnosztikusok sosem tartoztak a paraszolvenciával túltömött zsebűek közé, még tán beteget is zsenír hozzájuk küldeni, mert osztozni kéne a pénzen?

Az orvos társadalmat meg kellene szabadítani a hierarchia súlyától és az anyagi függőségektől, hogy föl tudja venni a kor diktálta fordulatszámot az új technológiák alkalmazása terén. Különben esélye sem lesz, hogy akár a jelen évszázad végéig ne mondjon csődöt, nemhogy az évezred végéig tudná tartani a frontot.

Mindenesetre, hogy tisztázzuk, ez nem egy orvosszidási pamflet.
Továbbá nem adok helyt nem tudományos elveknek és gyakorlatoknak.
Persze, errare humanum est. A tévedés joga fenntartva.
Tanácsokat elfogadok, de a sarlatánok kerüljenek!

Zsadányi Pál, okleveles fizikus, itt tudományszervező sapkában
(6 évnyi felsőoktatási tudományszervezői tapasztalattal).


Na, ugye, már kicsit több minden kibújt a csőből, de még kotlok rajta sokat. (Ez azoknak szól, akik az előzményeket is látták ezen a weblapon.)